19.rész

Sziasztok! 
Örülök hogy tetszik a történet! Köszönöm a biztató kommenteket! 
Szeretnénk titeket megkérni hogy aki eddig olvasta a blogot az adjon egy kis élet jelet csak hogy tudjam hányan vagyunk, mivel hamarosan vége a sztorinak(ha kevesen vagytok). 
A részről csak annyit hogy még nekem is könnyezett a szemem írás közben. Szóval zsepiket elő! 
Köszönöm! 💗🌁💧
Jó olvasást! 📖 



HARRY
Lepergett előttem minden ami gyerek korunkban egymáshoz kötött a testvéremmel. A közös csínyek, a közös titkaink, vicceink, szívbe markoló testvéri szeretet jelei. Minden lejátszódott előttem mikor meg láttam őt.
Vékonyabb testalkatú volt mint én, de 0,6 mm-rel magasabb - merthát fontosnak találtuk ezt meg mérni 9 évesen -, a szeme pedig nagyobb és kedvesebb az enyémnél ránézésre. Pedig kettőnk közül ő az elmeroggyant. Csak nagy szemekkel néztünk egymásra pár másodpercig mikor beteges mosolyra torzult az arca és föl tartotta a pisztolyát.
Istenem! Ennek fegyvere van! Nehezebb lesz mint gondoltam.
-Már vártalak testvér....-mondta gúnyos hangon a testvér szót.
-Luc! Várj!Kérlek! Nem akarlak bántani, kérlek te se tedd. Tudom hogy amit tettem az megbocsáthatatlan, és hidd el engem bánt ez a legjobban, mert a tudat hogy ide jutottál az én bűnöm miatt az egyszerűen felemész. Nem vagyok rá büszke. Kérlek Testvér! - próbáltam hatni rá könyörgő szavakkal, de nem vált be. Csak még dühösebb lett mikor testvérnek neveztem.
-Ne merj így hívni! Nem vagy a testvérem! 10 kibaszott évig szenvedtem miattad! Rohadtul nem vagy a testvérem! Egy testvér nem hagyta volna hogy engem vigyenek el!!Meg sem szólaltá csak álltál ott mint egy.... Egy... Egy.. -ordította kikelve magából és felém iramodott de meg állta és elkezdett hátrálni mint ha undorodna tőlem. Minden mozdulatán látszott hogy egy beteg elme lakozik benne.
-Kérlek, beszéljük meg! Szégyeltam magam ezért nem mentem be hozzád! Csak ezért! Nem volt hozzá pofám!Annyira szerettelek hogy azt el sem tudom mondani! És most is szeretlek! Kérlek bocsáss meg nekem! - könyörgtem tovább könnyes szemekkel, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni a pisztolyt amit remegő kezében szorongatott.
-NEM! Soha! - sikoltotta.
-Kérlek! - kiállítottam zokogva. Az hogy ilyen állapotban kellett látnom az egyetlen elő rokonomat az egyszerűen fizikai fájdalmat okozott.
-Szeretlek! - ennél a szónál valami átsuhant az arcán, mintha fájt volna neki amit mondok. Aztán megértettem miért. 

-Add vissza! Az az enyém! Szerezz magadnak! - visította kisfiús hangján Luc miközben lábujjhegyen próbálta elérni az alvókáját ami történetesen egy koszos rongy volt amit anyától kapott.
-Mi az Luci-muci? Be pisiltél? Menny majd anyuci meg törli a nem létező pöcsödet! - nevetett gonoszul a jóval idősebb és erősebb fiú a csicskáival együtt.

-Add ide! Azt én kaptam! Nem te!! - zokogott Luc mikor mégmagasabbra emelte a srác a rongyot ahányszor megpróbált fel ugrani érte a testvérem.
Ekkor lett elegem. Az én testvéremet senki nem bánthatja!
Megfogtam egy követ az egyik kezemben míg a másikban egy általam összenyálazott csoki volt.
-Kérlek! add vissza! Anyukámtól kaptam!
-Ó, de cuki! Biztos onnan hozta ahol dolgozik! Mit is csinál Lucus? Hm? - cukkolta tovább őt mialatt én meggondoltam magam és egy sokkal nagyobb és élesebb követ vettem a kezembe.
-Anyu a piactér sarkán dolgozik és adnak neki pénzt kedves bácsik miután be megy velük egy zárt helyre. De nem egy bácsitól kaptam hanem az anyukámtól, mert szeret engem, nem úgy mint téged a te anyukád! - mondta ártatlanul. Jaj Istenem... Ő nem tudja mit csinál a bácsival anyu de én igen. Nem igazán értettem amit láttam egyszer,de szerintem babát csináltak. Na mindegy... Ez a ribanc-igaz nem tudom mit jelent ez a szó de biztos csúnya- nem hagyja békén a tesóm.
-Mi az kis buzi? - ezt a szót viszont értettem, és nem hagyom hogy bárki is így nevezze őt.
A fiú mögé osontam és teljes erőből a fejéhez vágtam a kemény és éles követ.
-Luc, fuss! - kiáltottam szintén kisfiús hangomon.

-Most megfizetesz te buzi amiért bántottál őt! Meghalsz! - és már nyúltam is a következő kőhöz.

A fiú fájdalmasan felorditott és a fejéhez kapott. 
-Te döglesz meg köcsög! Baszzameg te kis geci ez egy kő volt! 
-És ez is az! - dobtam a következő követ az arcába. Nem féltem tőle egy kicsit sem csak a testvérem megvédése és a düh vezérelt. 
A kő a srác vállát találta el és szintén fel kiálltott. 
-Rohadj meg, Taknyos! - iramododd felém a nagyobb darab ellenfelem én például nem voltam rest egy újabb követ ajándékozni a Mocsadék arcába. Élveztem. Kifejezetten élveztem ahogy el torzul az arc a fájdalomtól. A vér szivárgott a homlokán és az orrán a foga is vörösre váltott a vértől. 
Rá vigyorogtam és mikor már egyszerre ketten jöttek nekem a háromból elő vettem a bicskámat amit a szemét telepen találtam akkor még életlenűl most viszont már olyan éles volt a sok élezéstol hogy a macskákat is könnyen le lehetett fejezni vele. 
A két fiú meg torpant a kezemben tartott tárgytól. 
-Azt hiszed menő vagy? Honnan van a késed? Remélem tudod hogy nem úszod ezt-mutatott az arcára -? 
-Ne merd még egyszer bántani őt mert beléd szúrok a bicsk... 
-Skacok minden oké? - jött ode egy kopaszodó férfi. 
-Persze. - mondtuk egyszerre. 
-George, gyere velem mert indulunk Mattékhez. - mondta a "vezér" - nek. 
-Oké. - morogta. A srác vissza nézett rám egy amolyan halott vagy nézéssel mikor már csak ketten voltunk Luccal. 
-Jól vagy?-fordultam felé és felsegítettel a földről és oda adtam neki a rongyot amit ki vettem George kezéből mikor el ment. 
-K... Kő.. Szi. - nyögte sírós hangon. Nem mondta semmit csak megöleltem és én is sírni kezdtem nem is tudom miért. 
-Szeretlek. - mondta. 
-Én is szeretlek. Örökké legjobb tesók. 

Vissza tértem a jelenbe és be kell látnom hogy igazából sosem voltam jó testvér. Meg ígértem neki hogy sosem engedem el most pedig....
-Nekem ne hazudj! - ordította zokogva. Lou össze rezzent mögöttem a hangjára.
-Kérlek ne csinálj hülyeség. Itt és most bocsánatot kérek tőled. Szörnyen sajnálom. - miközben beszéltem azt vettem észre hogy Louis be sasszézik a lányunkat szobájában észrevétlenül majd ugyan így Darcy val a kezében.
-Nem! - suttogta, de olyan hangszínen ahogy kiskorunkban fenyegetett. Rémisztő volt.
Hirtelen fölkapta a kezét és remegő kezével rám szegezte a pisztolyt.
Aztán elsütötte.
Vártam az elviselhetetlen fájdalmat de nem következett be e helyett ordítás és Darcy sírása csendült fel.
Oda kaptam a fejem és az arcom olyan fejét lett mint egy albínónak. És ekkor jöttem rá hogy a testvéremből már semmi sem maradt. 
-NEEEM!MEG DÖGLESZ! - és már lőttem is a testvéremet. Egy a fejébe. Egy a gyomrába. Egy a mellkasába.
Feléjük fordultam és le roskadtam mellé. NEM, NEM, NEM, NEM. Zokogva húztam magamhoz az élettelen testét és olyan erősen szorítottam hogy ha élt volna biztos hogy sírt volna fájdalmában. Nem! Őt nem veheted el tőlem!Ehhez nincs jogod! Kérlek ne! Le néztem rá de nem bírtam sokáig nézni a vérben fürdő testét.
Tudok rajta segíteni! Tudok!
-Ne aggódj! SEGÍTEK! - elkezedtem turkálni a sebben a puszta kezemmel hogy kivegyem a golyót. Igen ez az! Nincs semmi baj. - nyugtattam magam.
Nem ez nem történik meg!
-HARRY!FEJEZD BE! MOST! - ordította Zayn és a vállamná fogva próbált meg el húzni a hullájától.
-NE! HAGYJ BÉKÉN ! HAGYJ! - kapálóztam sikertelenül barátom karjai között.
-NE! - sikoltottam zokogva.
-Ez az én hibám! Az enyém! - ordibáltam magmmal.
A hajamat olyan erősen téptem zokogás közben hogy éreztem kicsordulni a véremet.Nem érdekelt, semmi sem érdekelt csak az hogy rám mosolyogjon ő. 
-NEHHEHEHMMM! NEEM! - orditottam még mindig Zayn karjai közül vergődve.
-Engedj újra éleszteni őt!
-HARRY MEGHALT! NE!
-NEM NEM HALT MEG! - zokogva borultam a teste fölé miután Zayn elengedett.
-Semmi baj Kicsim, nincs baj... Nincs baj. - nyugtattam inkább magamat.
Meghalt.